HOMEOPÁTIA

 1221

 2013-08-05

A homeopátia (a görög ὅμοιος, homoiosz = hasonló és πάθος, pathosz = szenvedés, kór szavak összetételéből) vagy hasonszenvi gyógymód alternatív gyógymód, amelyet elsőként Samuel Hahnemann írt le a XVIII. században.

Alkalmazói szerint a betegségek olyan szerekkel kezelhetők, amelyek egy egészséges emberben a betegséghez hasonló tüneteket váltanak ki. Állításuk szerint sorozatos hígítással és az egyes hígítások közötti rázással megszüntethetők a szer toxikus hatásai, míg a vivőanyag (többnyire víz, alkohol vagy cukor) megőrzi a szer tulajdonságait. A végtermék gyakran annyira híg, hogy vegyileg megkülönböztethetetlen a tiszta vivőanyagtól.
A homeopátia placebohatáson túli hatásosságát tudományos és klinikai tények nem támasztják alá.

A homeopátiás készítmények gyakran oly mértékig vannak hígítva, hogy az eredeti oldatból csak csekély valószínűséggel kerül akár egyetlen molekula is a végtermékbe, így a kritikusok szerint, ezen szerekkel végzett kezelés farmakológiai hatása valószínűtlen, és alapvető tudományos elveket sért.. Ezzel szemben az utóbbi években több olyan kutatási adat jelent meg, amely homeopatikus hígítású ágensek kimutatható biológiai, biokémiai hatásáról, mint érdekes jelenségről számolt be. 
A homeopátia kritikusai kiemelik, hogy kevés színvonalas tanulmány van, amely a gyógymód hatásosságát alátámasztaná, következtetéseik nem határozottak, és a megismételhetőségük – ami a tudományos megalapozottság egyik kulcstényezője – a legjobb esetben is problematikus. A hatásosságot alátámasztó, meggyőző tudományos bizonyítékok hiánya és az aktív hatóanyag nélküli szerek használata miatt a homeopátiát áltudománynak, kuruzslásnak vagy – egy 1998-as áttekintő cikk szavaival – „legjobb esetben placeboterápiának, legrosszabb esetben sarlatánságnak” tartják.
Függetlenül a homeopatikus szerek hatásosságától, a betegek a placeboeffektus révén valóban tapasztalhatják a közérzetük javulását. Így – más placebokészítményekhez hasonlóan – javulhatnak a pszichológiailag vagy viselkedéssel befolyásolható tünetek, mint a krónikus fájdalom, kimerültség, szorongás vagy depresszió. A konvencionális szerek tesztelésére és forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályok számos országban nem terjednek ki a homeopatikus szerekre. A homeopátiát évente legalább egyszer igénybevevők száma 2 százalék (Egyesült Királyság és Egyesült Államok) és 15 százalék (India, ahol a tradicionális medicina részét képezi) között változik. Az Egyesült Királyságban a National Health Service (a helyi közegészségügyi szolgálat) öt homeopatikus kórházat üzemeltet, és az angliai háziorvosok 5,9-7,5%-a, a skóciai háziorvosoknak pedig legalább 12%-a rendelt homeopátiás szert az 1990-es években.[28] Másfelől az angliai háziorvosok által felírt homeopatikus készítmények száma 2005 és 2007 között 40%-kal esett, és mindössze 0,006%-át teszi ki a teljes gyógyszerrendelésnek. 2005-ben világszerte mintegy 100 000 orvos alkalmazta a homeopátiát, így ez az egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben alkalmazott kiegészítő gyógymód.

Története

A homeopátiát Samuel Hahnemann (1755–1843) német orvos, kémikus alkotta meg 1790 és 1843 között.[34] Hahnemann az akkoriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott kininnel kísérletezve azt figyelte meg, hogy egészséges embereken a szer ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a betegség maga. Következtetése az volt: similia similibus curantur, azaz „hasonló hasonlót gyógyít”, ami a mai napig a homeopátia első és legfontosabb elve maradt. Hahnemann feltételezte, hogy paradox módon, minél kevesebb a hatóanyag a szerben, annál erőteljesebb a hatása. Ezért sokszorosan hígította a hatóanyagokat. Később úgy tapasztalta, hogy szereinek hatékonysága nőtt, miután lovaskocsin szállította őket[35]; ezért bevezetett egy potenciálásnak nevezett eljárást is, ami lényegében mechanikai rezgetést, rázást-ütögetést jelent.
Hahnemann eredményeit először 1796-ban publikálta A kísérletes orvosságok gyógyerejének új alapokon való meghatározása, ezek néhány előzménye címen a Hufelands Journalban. Később a homeopátiára vonatkozó összefoglaló művét az Organon der rationellen Heilkunde címmel jelentette meg 1810 és 1842 között hat alkalommal. Másik fontos műve a Reine Arzneimittellehre (1811).
A homeopátia gyorsan elterjedt Hahnemann határozott fellépésének, a folyóiratoknak és a korabeli gyógymódok brutalitásával szembeni érzelmi ellenállásnak köszönhetően. Az akkoriban szokásos gyógymódok: érvágás, hashajtás, hánytatás, izzasztás, köpölyözés, különféle (gyógy-)szerek hatalmas adagokban történő alkalmazása mellett – amelyek a betegségek lefolyásának helyes megfigyelését is lehetetlenné tették – a homeopátia humánus gyógymódnak számított.
A kis mennyiségek használata miatt különösen sokat gúnyolták a homeopatákat az anyagelvű hagyományokhoz ragaszkodó gyógyítás képviselői. Alapvető különbség volt a korabeli akadémikus orvosláshoz képest az is, hogy a homeopátiás szemléletben a szervezet öngyógyító képességét igyekeztek serkenteni. Hahnemann idejében kb. 200 szer állt a homeopata rendelkezésére, mára több mint 4000-et kísérleteztek ki.
A homeopátia elveit is alkalmazva fejlődött ki Németországban többek között az antropozófus orvoslás. Az íriszdiagnosztika felfedezője, Péczely Ignác pályafutása is laikus homeopataként indult, de később más utakra tért. A korai időszakban a laikus homeopaták jelentős része kapcsolatba került áltudományos módszerekkel is; a modern korban ez csak egyes laikus homeopatákra jellemző.

forrás: wikipedia